A belső Föld

Tán’ igaz révület volt, nem álom,

hangtalan bújt ki a levegő számon,

mint nyíló bimbó, bomlott szét ajkam,

egy kolibri szállt elém, s hagytam,

hogy nektárra éhes tűnyi csőrével

megfeszült ajkaim kelyhében tűnjék el.

S ő csak itta, itta a szót, a legelső igét,

gyengéden érintett, mint porzó a bibét,

s ajkaim között egy új világ fogant,

torkomban mint sebes folyó rohant

bele a belül születő új végtelenbe,

mely örökkön szűkül  hetedhét elemre,

egyetlen magba zárva a szülő zöldet…

megtaláltam!!! Meg… a belső Földet!

A Mindenséget! Mit kívül kerestem,

pedig még születésem előtt lenyeltem,

s most belülről érzem az egy egész világot,

galaxisok a sejtek és anyagtalan gázok,

melyek kristályokba rendeződnek,

végtelen lehetőségei a Rendezőnek,

áramlanak szét szívemben a szeráfok,

gyökereket eresztenek bennem a virágok,

s melegen pislogó angyalok csendjére,

táncolnak a paripák mindenek kedvére.

Ropogó sziklák, habzó tengerek nyúlnak,

csövescsontok, lüktető vérerek mögé bújnak…

de megtaláltam őket és többé nem hagyom,

hogy e világ szerelem nélkül hervadjon.

                                                                               Földi Ádám