Ahogyan a gondolatok nem az agyban keletkeznek, úgy az anyagok sem önmagukban létező dolgok. Az anyag csupán egy illúzió, mely általunk való érzékelésének fizikai magyarázata van: két különböző elektron, annak hullámtermészete végett megfér egymásban, két teljesen azonos azonban nem, ezek már „anyagnak” érzékelik egymást. (Wolfgang Pauli ezért a tételért 1945 fizikai Nobel-díjat kapott.)

Ha tehát az anyag belsejében nincs szilárd anyag, akkor mi van? Rezgés, hullám. Mindaz, ami körülvesz bennünket nem más, mint hullámok összessége. Nincs éles határ a „tárgyak” és az őket körülvevő „anyag” között, a különbséget a mi érzékszerveink hozzák létre. Különböző hullámok egymáshoz viszonyítva adnak anyagérzetet. Mai ismereteink szerint a látható anyag a Világegyetem mindössze 4%-át, a láthatatlan tömeg a 23%-át, a sötét energia pedig 73%-át teheti ki. (Ennek bizonyításáért Saul Perlmutter, illetve Adam G. Riess és Brian P. Schmidt 2011-ben fizikai Nobel-díjat kaptak.)

„Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semmit-sem-tudás
azonos a mindent-tudással.
Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége
arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.”

A kristályok és a kristályos szerkezetű anyagok a legkötöttebb anyagérzetet keltő formák. Minden élő vagy élettelen anyag, idővel kristályszerkezetre bomlik le. Ez a legvégső anyagi létezésmód. „Látjátok feleim szemetekkel mik vagyunk, íme por és hamu vagyunk.” – írja a Halotti beszéd. Az utóbbi évszázadokban teljesen félreértett tétele ez az emberiségnek. „Porból lettünk, s porrá leszünk”- ekképpen értelmezi az egyház a fenti iratot. Az ember és minden élő a fény és a hang hullámai által válik anyaggá és a test halála után valóban por és hamu, kristályszerkezet marad. Helyesebb volna, ha a hittel élő ember azt mondaná: „A teremtő fényességből lettünk, s porrá leszünk, e porba írtuk életünk, minden üzenetünk.” Ez a szerkezet valóban őriz minden információt az életről, ezért képesek népmeséinkben „porukból” feltámadni a mesehősök.