Konyhánk

Az asztal a falusi ember oltára, melynél nap-nap után bemutatja áldozatát Istenének. Ahol leülteti vendégét, jöjjön az bárhonnan, s legyen bárki fia, szeretettel fogadja és közös áldozásra, áldomásra hívja. Nem keresi a vándor bűnét, vágyát, akaratát, mely asztalához hozta, hiszen ő nem az esendő embert ülteti oltárához, hanem a benne lakozó Jóistent. Mit mondtak eleink a régiségben, mikor poharaikat az ég felé emelték s összeérintették? Isten – Isten! Ebben a pillanatban nem a bűneivel együtt élő emberek állnak a teremtő előtt, hanem a meztelen emberi szeretet.

Csupán 4 asztal, 15 vendég egy csöndbe zárt völgyben. Asztalainknál ebédelhetnek és vacsorázhatnak vendégeink, de lehetőség van különleges piknikcsomagok elvitelre történő összeállítására is.

Az általunk készített étkek alapját a völgy rendkívüli adottságai közt születő és kiteljesedő növények és állatok biztosítják, melyek életét a születésüktől fogva családunk gondoskodó figyelme és szeretete kíséri. Az élet szentségét a teremtő ember felelősségével és alázatával óvjuk. Így tudnak ételeink a megszokottól egy egészen más minőségben az asztalra kerülni és a testen túl a lélek táplálékává nemesedni.

Gyakran változó étlapunk csupán egy műsorfüzet a teremtett világ színházában. A főszereplők előbb az éppen csak megjelenő friss hajtások, rügyek, aztán az élettel együtt változik a szereposztás és megjelennek a színpompás virágszirmok, fűszeres illatú húsok, napérlelte gabonák. Ami máshol gyom, nálunk főszerepet is kaphat és e bizalomért cserébe jutalomjátékkal örvendezteti meg a darabot rendező bohém szakácsot és a kíváncsi közönséget.

Húsételeink alapanyagát a díjazott törzsállományaink állatai biztosítják, melyek még a legjobb éttermek számára is elérhetetlenek. Aki a legjobból akar részesülni, annak áldoznia kell rá és el kell jönnie hozzánk. Megéri.